Tanszékünk oktatói a Károli Gáspár Egyetemen vettek részt egy tréning héten az Erasmus+ program keretében. A Károli Közösségi Napok egy már évek óta hagyományosan megrendezett őszi képzéssorozat, amelyen minden szakterületen belül érdekes előadások, workshopok kerülnek megszervezésre. Az idén sem alakult ez másként. Tekintve, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem Angol nyelv és irodalom szakja, valamint a Károli Gáspár Egyetem angol (nyelvi és irodalomtudományi) tanszékei között már évek óta jó kapcsolat áll fenn, ennek a képzéssorozatnak az alkalmával nemcsak a jó módszertani ötletekbe nyertünk betekintést (pl. online oktatással kapcsolatos workshopok, vagy a fordítás oktatásának módszereivel kapcsolatos előadások alatt), hanem sikerült még szorosabbra fűznünk a szakmai kapcsolatot is intézményeink között. A budapesti kollégákkal folytatott szakmai megbeszélések eredményeképpen a jövőben mindenképpen közös konferenciák szervezését tervezzük, illetve megerősítjük együttműködésünket a PKE új Fordító-Tolmács mesterképzése kapcsán is (itt vendégelőadók meghívásában, közös workshopok szervezésében gondolkodunk).