Nagyvásártér

Számomra az egyik legkedvesebb hely Nagyváradon a December 1. park, korábbi nevén Nagyvásártér, amely a város főterétől számítva körülbelül 5 perc sétára található. Emlékszem, amikor első éves voltam az egyetemen, nagyon sokat jártam ide, legalább heti két alkalommal biztosan itt találtam magam. A legszívmelengetőbb érzéseim is ehhez a parkhoz kötődnek, sok romantikus élményt fűzhetek hozzá. Elsőévesként, közel minden este meghívást kaptam egy sétára ezen a helyen, attól a személytől, aki az elmúlt két év során az egyik legfontosabb lett az életemben. A December 1. park volt az a hely, ahol megismertük egymást, és utána csak ide jártunk sétálni hosszú ideig.

Azonban volt olyan alkalom is, amikor rendezvényeket szerveztek itt, és kicsi bazárokban különféle kézműves tárgyakat csodálhattam meg, és utána rendszerint egy jókora vattacukorral zártam az eseményt. Máskor, barátokkal ültünk ki egy padra, és megfigyeltük az ott sétáló embereket, majd lerajzoltuk őket egy-két gyors mozdulattal, és azon tűnődtünk, vajon mi járhat a fejükben, majd mi magunk is elmélyedtünk a gondolatainkban.

Nagyon sok emlékem fűződik ehhez a helyhez, nagyon szerettem itt tölteni az időt. Gyönyörű, ápolt és viszonylag nagy is, sokat lehet itt sétálni. A több bejáratos park egyik végénél egy szép szökőkút fogadja az embert, a másik végénél pedig a Szakszervezetek Művelődési Háza található. Csendes, tiszta, és bőven akad pad is, ahová télen le lehet ülni egy forrócsokival, nyáron pedig egy hideg üdítővel.

Ha csupán egy olyan helyet kellene mondanom Nagyváradon, amely a szerelmet, barátságot, jókedvet, és nosztalgiát jelenti számomra, akkor biztosan erre a parkra esne a választásom.

 

Márton Tímea

Képek: Szabó Arnold, Szabó Tamás

December1 park 3 December1 park 4 Tomi Roli 2 of 16 Tomi Roli 10 of 16 Tomi Roli 16 of 16