A Dock Resturant&Bistro egy különleges étterem, mely egy igazán csodálatos helyen található. A Körös partján építették fel, Nagyvárad központjában, kimondottan szép és egyedi kilátással, hisz az éttermet a város jellegzetes szecessziós épületei veszik körül, például a város egyik kiemelkedő nevezetessége, a főtéren álló Sas-palota, amely a magyar szecesszió egyik legreprezentatívabb épülete. A többfunkciós épületkomplexum egykor szállodát, éttermet, mozit, vigadót, előadótermeket, illetve a belső, fedett utcái apró boltokat és kávézókat foglalt magába. Nagyváradot egyébként tíz éve Európa 23 legszebb szecessziós városa közé sorolta a belga Réseau Art Nouveau Network, onnantól a várost Béccsel, Budapesttel, Glasgow-val és Barcelonával együtt említik.
Többször jártam már az étteremben, s amíg a rendelésem elkészült, mindannyiszor megcsodálhattam a város jellegzetes főterérét. Az ételek egyaránt mutatósak és finomak. Alapanyagaik is mindig frissek, amelyekből egy ismert séf főz nekünk. A legtöbb étel friss, egészséges bioalapanyagokból készül, amelyeket a város közvetlen közelében szereznek be. Számos fogásuk helyi és tájjellegű specialitás, amelyeket mindenképpen érdemes megkóstolni, hisz ritka finomságok. Étlapjuk kontinentális és különleges fogások tárháza is egyben. Szakácsaik nemcsak tapasztaltak és odaadóak a munkájukban, de kreatívak is, számos különlegességet is elkészítenek. Az itallapot is gondosan állították össze, a régió legjobb borainak széles választékával: a diákpénztárcából megfizethetőtől a drágább borokig.
A környezettől eltérően az étterem berendezése modern és látványos. Ritkán tapasztaltam olyan pozitív hozzáállást, amit az étterem dolgozói képviselnek, mivel azt szeretnék, hogy minél több látogatójuk váljék visszatérő vendéggé. Arról nem is beszélve, hogy ilyen tiszta éttermet még életemben nem láttam. Komolyan mondom, a földről is enni lehetne, amiképp a mondás tartja.
Ha a különleges ételek és a nem mindennapi környezet még nem volna elég ahhoz, hogy újból és újból visszatérjenek az ide látogató vendégek, az étterem lábánál zúgó Körös túlsó partján helyezkedik el a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal impozáns épülete is, közvetlenül a Bistróval szemben. A műemléki besorolással büszkélkedő épületegyüttes leglátványosabb része kétségkívül az egekbe magasló torony, amelyet az étterem teraszáról is megcsodálhatunk. A Városháza tornya közel 50 méter magas. Négy fő szinttel rendelkezik, ebből 3 panoráma kilátást biztosít a városra.
Írta: Kelemen Hunor
Képek: Orosz Tamás, Petrus Tamás