Canadian Culture – Workshop at the Károli Gáspár University of the Reformed Church

A budapesti Károli Gáspár Református Egyetemre összesen 24 angol nyelv és irodalom szakos első-, másod- és harmadéves hallgató látogatott el Szabó Roland oktató kíséretében november 24-én. Dr. Nagy Judit egyetemi docens meghívásának köszönhetően a PKE hallgatói már másodjára vehettek részt a kanadai kultúrával, civilizációval és irodalommal foglalkozó konferencián, amely ezúttal a multikulturalizmus témáját járta körül számos érdekes előadás, filmvetítés és interaktív tanárképző tanfolyam formájában.

A meghívottak között meg kell említenem Isabelle Poupart, Kanada magyarországi és szlovéniai nagykövetét, Don Sparling, a Kanadai Stúdiumok Közép-Európai Szövetségének (CEACS) elnökét, Dr. Kádár Judit, a CEACS magyar egységének vezetőjét, valamint Kenyeres János a budapesti ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatóját.

Az érdekes előadásokat egyetemi hallgatók prezentációi is tarkították, majd Dr. Borbély Julianna, a PKE oktatója tartott interaktív módszertani gyakorlatot a jelenlévőknek. Ezt követően a PKE hallgatói kisebb csoportokban összemérhették Kanadával kapcsolatos ismereteiket, és a három legjobb csapatnak még ajándékkal is kedveskedtek a szervezők.

A konferencia első napját a C. S. Singh által rendezett 2001-es Film Club című dokumentumfilm, majd a látottak kapcsán kialakult eszmecsere zárta, amely tartalmas végszava volt a csütörtöki napnak. A pénteki nap kellemes sétával, könyvvásárlással és Budapest számos nevezetességének megtekintésével telt.

Ezúton is köszönjük Nagy Juditnak és a Károli Gáspár Református Egyetemnek a meghívást, a szíves vendéglátást és a szervezést. Minden bizonnyal jövőre ismét találkozunk.

 

Szabó Roland

PKE oktató

Nyelv és Irodalomtudomány Tanszék

15319075 1331653050220402 868994117493530020 n15170737 1331652886887085 6105080120846306439 n15178103 1331653043553736 4961007312058704433 n15192546 1331652920220415 6772163598247719 n15192609 1331652250220482 7119866805998864503 n15219514 1331652256887148 6621725109397294184 n15253475 1331653016887072 5532594980717647442 n15253553 1331652903553750 2723494697575278390 n15253577 1331652243553816 9204766245344620790 n15253635 1331652880220419 8350228456578435362 n15253650 1331652183553822 2351032620581231509 n15267891 1331652910220416 8583405779378028483 n15317997 1331653030220404 4729362942058301844 n