„Színház az egész világ...”

...mondta Shakespeare az Ahogy tetszik című darabjában, és azóta ez olyan szókép, melyet napi szinten használnak. Számomra nem ez az egész világ, de az igazság az, hogy az életem nagy részét itt töltöttem, a nagyváradi Szigligeti Színházban, és a jelen helyzetek szerint, még fogom is. Tisztán emlékszem, hét éves voltam, amikor életem első nagyszínpadi darabját láthattam. Igaz, nem a Szigligeti Társulat előadásához volt szerencsém, hanem egy balett-előadáshoz – Carmen volt a címe –, de az élmény, amit a látottak nyújtottak egy apró leányzónak (aki amúgy akkoriban éppen balettezett, és ugye minden kislány balerina vagy hercegnő szeretne lenni tízéves koráig), az felülírt minden életérzést. Nem sokkal később történt az, hogy édesapám leszerződtetett a Szigligeti Társulathoz mint öltöztető. El tudják képzelni mit jelentett ez? Minden előadáson ott voltam, és az első sorban ültem. Ha kellett, akkor minden alkalommal. Kivételek voltak persze a korhatáros előadások, de voltam olyan huncut, hogy oda is be-belestem titokban, ám amikor épp meztelen nőket és férfiakat láttam sétálgatni, akkor behunytam a szemem. Az első magyar társulatos előadás egy Molière színdarab volt, a Tudós nők. Áhítattal néztem a vígjátékot a 2006–2007-es évadban.

Szóval a színház szerelmese lettem. Olyannyira, hogy amikor elindították a Szigligeti Önkéntesek Csoportját 2011-ben, amikor újra kinyílt a színház főépülete a restaurálás után, azt mondtam, muszáj csatlakoznom. Unokatestvéremmel körülbelül négy hónapra rá jelentkeztünk, hogy megalakult a SzÖCske (Szigligeti Önkéntesek Csoportja), mint olyan, ezért mára már ős-szöcskének nevezhetem magam. Ez a pályafutásom öt évig tartott intenzíven, utána kicsit eltávolodtam az önkéntességtől az iskolai tevékenységem és a többi külsős program miatt, de az előadásokra ugyanúgy jártam, amikor megtehettem. A szöcskeség csak egy dolog a sok közül, melyet alkalmam volt kipróbálni. Lehetőségem nyílt arra, hogy szerepeljek klasszikus, színpadi előadásokban – ezek musicalek voltak – mint A dzsungel könyve, Diótörő és egérkirály, illetve az Olivér! Na, meg persze, az előadások műhelytáborai voltak a hab a tortán.

Ezen kívül a Szigligeti Tanodában is diák voltam, és Csatlós Lóránt színművész különálló csőszínházának a tagja, és szerepeltem a Holnap című előadásban, amely Kurt Vonnegut-novellák egyvelegéből összeállított komikus darab volt. Ez az Oberon Csőszínház, amely önálló szervezetként működik, és elsősorban egyetemista diákok számára hozták létre 2007-ben, hogy közelebb kerüljenek a színházhoz, ahol amatőr színészekként szabadszellemű előadásokat tudtak létrehozni közösen és ezekben szerepelni. Sokáig a Partiumi Keresztény Egyetemen volt a székhelye, a neve is Partium Színpadként szerepelt, később onnan ki kellett költözzön a csőszínház, mert kinőtte magát. Sajnos mára már az érdeklődés hiánya miatt csak papíron él a szervezet. 

Olyannyira beleszerettem ebbe a világba, hogy mostanra a színház alkalmazottja vagyok mint közönségszervező. Úgy gondolom és érzem, hogy amikor az ember belép a vörös bársonyszőnyeggel és a patyolatfehér, aranyozott motívumokkal díszített előcsarnokba, akkor úgy érzi magát, mint Alíz csodaországban vagy Dorka Óz birodalmában. Teljesen más világba kerül. Itt az ember mindig csodát lát, és mindig marad valamivel, akkor is, ha azt hiszi, hogy nem. Számomra ez a hely a legkedvesebb egész Nagyváradon. Gyönyörű élményekkel maradtam, legyen szó új emberek megismeréséről, előadásokról, szereplésről, táborokról, munkáról, önkéntességről, szerelmekről és szakításokról, összeveszésekről és szervezetlenségről, boldogságról vagy szomorúságról... mindig ugyanaz a hét éves kislány leszek, aki továbbra is áhítattal nézi az összes alkalmazott munkáját, a csodálatos nézőteret, és az előadásokat.

 

Cefan Kinga-Klára

Képek: Szabó Arnold, Szabó Tamás

Dsc 0200Dsc 0202Dsc 0206Dsc 0208Tomi Roli 14 of 21